Leonato /Inhof László/, az apa, majdnem tökéletesen rendíthetetlen oszlop, kár, hogy csalódnia kell, igazán megérdemelné, hogy boldog örömapa legyen. De emlékezetes pillanatokat őrizhetünk a kormányzó öccse, Antonio /Mikuli János/ szorgosan kontrázó igyekvéseit, ill. a csetlő-botló, de azért az igazságot vitézül napvilágra segítő polgárőrök /Pásztó Renáta, Vlasits Barbara/ szórakoztatóan szamárkodó, ügyetlen hősiességét, mint ahogy az asszonyok csiklandós bohóságait illetően is. A fiatalok közül a "sziporka-háború" egyik hőse Benedetto szerepét nagy kedvvel, energikusan játssza Zakariás Máté, s arckifejezése például, amikor rádöbbentetik igazi érzelmeire, igazán emlékezetesen érzékelteti belső átalakulását. Méltó párja az olykor már-már nyerseségig ható élvezettel riposztozó Beatrice /Hollósi Orsolya/, akinek ellenkezéseit, majd odaadását is egyéniségének erejében gyökerező őszintesége hitelesíti. Kedvese barátjának, Claudionak /Arató Ármin/, azért kell csalódnia, mert, mint ahogy láthatjuk, túlcsorduló érzelmei, és vitathatatlannak érzett igazságérzete elveszi tőle tisztánlátását.
Major Tamás ezután 1946-ban újra megrendezte, de immár Fodor József fordításában, majd 1952-ben a Katona József Színházban (a Nemzeti Színház akkori kamaraszínházában). Szintén ebben a fordításban 1955-ben a debreceni Csokonai Színházban vitte színre a művet Nógrády Róbert, majd 1960-ban ismét Major Tamás a budapesti Nemzeti Színházban. 1961-ben az egri Gárdonyi Géza Színházban Vass Károly rendezte Fodor szövegét, majd 1966-ban a kecskeméti Katona József Színházban Pétervári István, 1968-ban a Pécsi Nemzeti Színházban Nógrády Róbert, 1973-ban Pétervári István a veszprémi Petőfi Színházban, 1975-ben Berényi Gábor a budapesti József Attila Színházban, 1976-ban pedig a Miskolci Nemzeti Színházban Jurka László. 1980-ban Mészöly Dezső új fordításában és Szirtes Tamás rendezésében került a mű a budapesti Madách Színház színpadára. 1983-ban a Szegedi Nemzeti Színházban Sándor János rendezte meg, visszatérve Fodor József fordításához. Ugyanebben az évben Mészöly Dezső fordításában Nagy András László is színre vitte Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban.
/ De ezek mellett Don Juané és ahogy később kiderül Claudioé már komolyabban veendők. Érezhető, hogy valahol a háttérben, egyre vészjóslóbban sötétlenek az árnyékok, valami elháríthatatlanul rossz lehetőségét is sejtetve, s észbe juttatva azt, ha ez a történet jól végződik, akkor vígjátékról van szó, de ha mégse - akkor valami másról is akár. Don Juan és emberei /Boracchio, Corrado/ a "sötét" alakok. A gróf önképe rendíthetetlen: önmagát öntörvényűnek tartja /"én nem tudok színlelni"/, képtelen alávetni magát, mint ahogy a hálaérzet is idegen számára, s nyilván a törvénytelen gyermekségből következően van kisebbrendűségi érzése hercegi bátyja iránt, mint ahogy hatalomvággyal elegy féltékenysége is, amely utóbbi érzést a gyűlöletig ható erővel Claudio irányában táplálja. Az emberei által kieszelt és jól megfizetett csel beválik, Herot sikerül in flagranti gyanúba hoznia, így a lakodalom meghiúsul, és ki jobban, ki kevésbé, de mindenki megszégyenül. Ezek után pedig az eddig kétesélyes történet mintha végleg a tragikus vég felé vezető útra kanyarodna el.
(online: Google Könyv) (angolul) ↑ Greg (1962) I. kötet 274. oldal ↑ Ferenczi Zoltán: A Bacon-Shakespeare-kérdésről (484. oldal), Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának Kiadványai 8. kötet 6. szám - 1891. ↑ McEachernn (1962) 128. oldal ↑ Wells 1. oldal ↑ Folger Shakespeare Library Orlando furioso, English (borító, kép) ↑ Paul F. Weinhold: "'A Merry War': Shakespeare's Revision of Bandello" Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben (43. oldal) - 2007. (angolul) ↑ a b Tullo Massarani: Storia e fisiologia dell'arte di ridere Shakespeare e la novellistica italiana Capitolo XXV. - La Commedia sostenuta (235. oldal) - 1900. ↑ McEachernn (1962) 4. ooldal ↑ Géher (1992) 138. oldal ↑ Centrál Színház Archívum Sok hűhó semmiért (színlap) Archiválva 2014. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben ↑ P. Müller Péter: (A) Hamlet alak/változásai az angol kritikában (tanulmány), Jelenkor online 45. évfolyam 6. szám (665. oldal) - 2002. ↑ Dexter, Gary: Title Deed: How the Book Got its Name.