Furcsa installációval veszi körül a műveket. Szeneszsákokat lógat a plafonra, pont világítást alkalmaz a művel megvilágítására. 1942-es szürrealista kiállítás: Több száz méter kötéllel tekerte körbe a műveket. Delvaux modorában (1942) Paul Delvaux hatalmas olajképének egy kompozicionálisan lényeges részletét ismétli meg: ovális tükörben szép női mellek láthatók. A szürrealista kiállítás katalógusterve (1947) A Le Surrealisme en 1947 címmel nyílik meg kiállítás, melynek katalógustervét Duchamp készíti. Címlapján női mellet formázó habgumi relief látható – és tapintható is, mert a hátoldalon a "Kéretik nem megérinteni! " felszólítás kiforgatásaként "Kéretik megérinteni! " áll. Zöld doboz (1934) Kilencvenhárom dokumentumot tartalmaz: rajzokat, számításokat és jegyzeteket, mind az 1911 és 1915 közötti időszakból való. Utazódoboz (1941) Duchamp jó atyaként saját műveinek halhatatlanná tételéhez kezd. Már évek óta gyűjti saját műveinek reprodukcióit. Nemcsak a rajzokat és festményeket, hanem szobrocskáit is megismétli miniatűr változatban.
Duchamp lázad a konvenció és a jó ízlés ellen is. A ready-made-ek alapkérdést feszegetnek: alkotó és az alkotás alapproblémáját. Duchamp-nál elvben minden lehet művészet, de mint gyakorlatilag látni fogjuk a kiválasztott tárgyak egy bizonyos témakörben mozognak. A legtöbb tárgy tisztálkodással és takarítással kapcsolatos (intellektuális tisztálkodás). Duchamp a tárgyak idealista koncepciójával szemben beállította a névtelen, látszatra érdektelen dolgok méltóságát. Ezzel azonban a nézőt érzékelési megszokásainak elhagyására kényszeríti, és az új és szokatlan, megdöbbentő élményével hat rá. A ready-made-ek az autonóm művészet fikciójának véghezvitelei. A művészetnek megszűnik a szakrális jellege. A múzeum egy sajátos értéket ad a tárgynak, a műnek az értékét pusztán a kiállítás adja. Ennek az abszurditására mutat rá Duchamp. Kiderül, hogy ha valamely használati tárgy elveszíti rendeltetését (vagy elveszik tőle). Akkor rejtélyessé, abszurddá válik. Tárgyaiban egyfajta technika-ellenességet is felfedezni.
Szobor utazáshoz (1918) Gondolatát az utazás tölti be és egy "lágy ready-made-et" készít. Az alkotás nem maradt fenn. Úszósapkákat vágott fel csíkokra és egymás után ragasztotta őket, majd megvilágította a kompozíciót. Ez egyfajta utazó szobor volt, melyet bárhol fel lehetett állítani. A hatalmas színes pókhálóra emlékeztető kötélrendszer szép látvány, a meztelen villanykörte pedig árnyékát szeszélyes arabeszkek formájában vetíti ki a falakra. Egy szemmel nézendő majd egy órán keresztül: Amerikában a perspektívaelmélettel kapcsolatos probléma kellős közepén hagyta abba a dolgot. Önálló műben, kisplasztikában fogalmazza meg további gondolatait. A rögzített szem problémája a perspektíva egyik kérdésköre. Üveglap, melynek központi – középponti – tartozéka egy prizma (ami az újrakezdés szimbóluma). Szomorú ready-made (1919) Duchamp felkéri Suzanne-t, hogy közös régi geometria könyvüket néhány hétig tegye ki új lakásának erkélyére. Húzzon erős zsinórt a könyv gerince és lapjai közé, s ennél fogva függessze fel.
Ekkor még alapvetően a hiperszexualitás, illetve egyéb szexuális betegségek voltak fókuszban, azonban hamar kiderült, hogy a segítséget kérők között sokan voltak olyanok, akik gyerekek iránt éreztek szexuális vonzalmat. Ez volt az első olyan program, ahol direktben el tudtak érni olyan felnőtteket, akiknek szexuális érdeklődése a gyerekekre irányul. Innen érkezett a Prevent It az egyetem és a svéd ECPAT együttműködésében. Az adatok szerint a segítségkérők 91 százaléka férfi, és 39 százaléka egy háztartásban él kiskorú gyerekkel, 90 százaléka pedig felsőfokú végzettségű. A hívók mintegy 25 százaléka saját bevallása alapján pedofil, míg a gyermekpornó-fogyasztók aránya 80 százalék feletti. A segélyvonalat felkeresők jellemzően félnek, hogy elveszítik a kontrollt, átlépnek egy határt, és valami olyat követnek el egy gyerekkel szemben, aminek súlyos következménye lehet. A segélyvonalban dolgozó pszichológusok visszajelzést adnak a hívónak, segítő kezet nyújtanak, hogy az megértse a saját működését, érdeklődését.
Duchamp kubista (és talán futurista) elemekből valósít meg sajátos szintézist. Duchamp foglalkozik a negyedik dimenzió kérdésével. Minden dolog, ami itt a világban van, annak van egy negyedik dimenziós öntőformája. Ez minden dolog szükségszerű jelképe, ezt intuícióval érzékeljük. Ötös önarckép: A személyiség problémái, a kronofotográfia és a negyedik dimenzió problémája egyesül itt. Egyrészt rejtőzködik is Duchamp, hiszen nem tudjuk megállapítani, melyik az eredeti önmaga. Melankolikus önarckép: Lépcsőn lemenő akt I. (1912) A képnek hét változata készült el. A kép betetőzi a kubizmus elleni lázadást. Jellemző, hogy nem egy festő hatott Duchamp-ra, hanem egy költő, Laforgue verse. Furcsa, lassan mozgó gépnőt látunk alászállni a csend birodalmába. Az ember ebben az alsó világban szembekerül az abszolútummal, avagy annak álarcával a véletlennel. Ez a mű Duchamp kubista korszakának lezárása, de maga a kép se nem futurista, se nem kubista. A mozgás statikus képét akarta létrehozni. Elvben azonban túllép a mozdulatlanság és a mozgás ellentétén.
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből! Feliratkozom
Ily módon telepatikus kapcsolatot teremt női énjével. Sok művét ezzel a névvel szignálta. Önarckép, mint Rrose Sélavy (1920-21) A fotót Man Ray készítette, akivel jó barátságban volt. A kéz nem a sajátja, hanem egy barátnője keze. Fresh Widow (1920) A hölgyművész huszonegy elemből álló sorozatot óhajt készíteni Ablakok összefoglaló címmel. "Copyright Rrose Sélavy" felirattal van ellátva, mely a szerzői jog kérdésére való reakció. Az angol cím jól rímel a franciaablak (French Window) szóra, első megközelítésre friss özvegyet jelent. Meg is érdemelnek ezek a fiatalon megözvegyült és feltehetően szép asszonyok egy szobrot, hiszen a háború óta, Európában és Amerikában egyaránt, oly sokan vannak Az ablaküvegek helyén bőr található melyre az "Alaposan megkefélendő minden nap" mondatot írták rá. Az üveg helyét súlyos anyagi dolog váltja fel. Az alkotás másik és komorabb arculata a halál és a gyász. A francia népnyelv a guillotine-t nevezte özvegynek, "aki" társára vár, s nászuk a halálban teljesül.